Időnként egész érdekes helyekről és körülmények között kerülnek elő régi számítógépes relikviák. A poszt témáját adó szerény kinézetű áramköri kártya is ezek sorába tartozik. Egy kollégám sajnálatosan fiatalon elhunyt rokonának hagyatékát néztük át és ennek során került elő ez a ránézésre is ósdi alkatrész. Retro számítástechnikai lomok felismeréséhez adaptálódott szememmel kapásból kiszúrtam, hogy ez valószínűleg valami régi számítógép része lehetett, így elkértem, mielőtt a lomtalanítás áldozatává vált volna.
Ami már a felületes szemrevételezés során kiderült, hogy ez egy 64 kbájtos memória bővítő kártya, amelyet a Datapoint Inc. (USA) készített, a dátum bélyegző szerint 1983-ban. A Datapoint név ismerősen csengett, de nem tudtam azonnal a helyére tenni, hogy hol találkoztam már ezzel a névvel. Az biztos volt, hogy ez nem egy PC alkatrész, hanem valami egzotikusabb szerkezetben szolgálhatott. Hogy mi lehetett ez, azt egyelőre még homály fedte.
Már a hazaérkezés után, nyugodt körülmények között kezdetét vette az ilyenkor szokásos nyomozás. Amit tehet ilyenkor az ember, hogy a kártyán található feliratokra, azonosítókra rákeres a Google-ban. Szerencsére elég hamar volt releváns találat. Egy aukciós oldalon hirdetett valaki egy ugyan ilyen kártyát, de onnét sem derült ki, hogy konkrétan milyen szerkezet részegysége ez. A Datapoint név viszont közelebb vitt a megoldáshoz. Rájöttem, hogy a mikroprocesszorok történelmével kapcsolatos információ gyűjtés kapcsán találkoztam már vele. Ebben az írásomban érintőlegesen szó volt róluk: Retrocomputing - A múlt velünk élő örökségei. A Datapoint - vagy korábbi nevén CTC - cég számítógép terminál gyártó specialista volt az informatika korának hajnalán, és elévülhetetlen érdemei vannak a számítástechnika fejlődésének azon útján, ami elvezetett az IBM PC kompatibilis személyi számítógépek kialakulásához. Következzék tehát a történet amely során visszautazunk az időben, hogy szemtanúi lehessünk egy új jövevény, a személyi számítógép megszületésének történelmi homályba vesző kezdeteinek. Közben arra is fény derül, hogy milyen szerkezet "agya" volt ez a bővítő kártya.
Egészen a '60-as évekbe kell visszautaznunk, az informatika hőskorába. Ebben az időben nagyon kevés, nagyon nagy és nagyon drága számítógép volt még. Ezek az ős számítógépek hatalmas légkondicionált géptermekben, mint valami modern szentélyben terpeszkedtek el, ahová földi halandó a lábát sem tehette be.
A felhasználók a számítógépekkel úgynevezett végberendezéseken, idegen szóval terminálokon keresztül tudtak kommunikálni. Ezek a terminálok nagy távolságra is lehettek a számítógéptől, és hosszú kommunikációs kábeleken, vagy akár telefon vonalon keresztül kapcsolódtak a számítógépekhez. A korai terminálok úgy néztek ki, mintha egy mechanikus írógép és egy nyomtató házasságából születtek volna. A kezelő az írógép billentyűzeten beírta amit közölni akart a géppel, a gép pedig a papírra nyomtatta a választ.
Az egyik problémája ezeknek a szerkezeteknek az volt, hogy a nyomtatóművük meglehetősen hangos volt. Egy olyan teremben, ahol több ilyen terminál is működött, elég nagy volt a hangzavar. Ezen a problémán kívánt segíteni az 1968-ban alapított, beszédes nevű Computer Terminal Company, röviden CTC nevű vállalkozás, akik egy csendes működésű, katódsugár csöves képernyővel ellátott terminállal szerettek volna némi profitra szert tenni. Az első terméküket 1969-ben dobták piacra Datapoint 3300 néven és meglehetősen sikeressé vált.
A következő, Datapoint 2200 névre keresztelt termináljuk volt az a modell, ami történelmi jelentőségre tett szert. Ugyanis a terv az volt, hogy ez a szerkezet egy univerzális terminál legyen, amibe mágnesszalagról lehet betölteni azt a programot, ami egy adott típusú terminál emulációjához szükséges. Ez már önmagában is érdekes megoldás lett volna, de ők még tovább mentek az innovációban. A korábbi Datapoint 3300 ugyanis többszáz diszkrét integrált áramkörből épült fel, amelyek jelentős hőt fejlesztettek, így melegedési problémák jelentkeztek a használata során. Ezt kiküszöbölendő, a CTC-nek az volt a terve, hogy azokat az áramköri funkciókat, melyeket eddig több tucat egyedi TTL integrált áramkörrel valósítottak meg, egy darab szilícium lapkára, chip-re integrálnák. Mivel a CTC nem integrált áramkörök fejlesztésével és gyártással foglalkozott, ezért megkerestek két nagy nevű integrált áramkör gyártót, az Intel-t és a Texas Instruments-t az ötletükkel. Mindkét cég nekilátott annak a fejlesztési munkának, amilyet korábban senki sem csinált, gyakorlatilag egy számítógép központi egységét kellett néhányszor tíz négyzetmilliméter felületű szilícium lapkán létrehozniuk. Ennek a feladatnak a megvalósítása számos korábban nem ismert problémával járt, így nem csoda, hogy a szűk határidőt végül egyik cégnek sem sikerült tartani. A CTC-t sürgette a határidő, így kénytelenek voltak lemondani a tervükről, és végül az új programozható termináljukat, a DataPoint 2200-at is diszkrét integrált áramkörökből valósították meg.
Az 1971-ben piacra kerülő Datapoint 2200 mégis egy jelentős mérföldkő volt, mivel az eredeti funkcióján túlmutatóan, tulajdonképpen az első nagy sorozatban gyártott személyi számítógépnek tekinthető, tíz évvel megelőzve az IBM PC-t. Másodsorban pedig nagymértékben hozzájárult az Intel x86 mikroprocesszor architektúra kialakulásához. Ennek megértéséhez tudni kell, hogy ugyan az Intel nem tudta befejezni határidőre a CTC felkérésének eleget tévő integrált áramkör megalkotását, de a fejlesztés eredménye - ugyan némi késéssel - mégis testet öltött, méghozzá az Intel 8008 integrált áramkör képében, ami a világ első 8 bites mikroprocesszoraként híresült el. Az Intel 8008 a CTC tervei alapján készült. Az architektúra, az utasítás készlet a CTC mérnökeinek fejéből pattant ki, az Intel "csak" szilíciumba véste a terveket. Az Intel 8008-at rövidesen követte a többi sikeres és közismert Intel 8 bites mikroprocesszor, a 8080 és a 8085. Majd a 16 bites 8086 és 8088. Ez utóbbi vált talán a legismertebbé az IBM PC révén. A 8080 nem volt kód szinten kompatibilis a 8008-al, de nagyon sok hasonlóság volt a két mikroprocesszor között. Tulajdonképpen a 8008 logikus továbbfejlesztésnek lehetett tekinteni a 8080-as CPU-t. A későbbi Intel processzorok, mint a 8085 és a 8086 szintén erősen építettek az elődökre, így egyszerűbb volt a korábbi processzorokra írt programokat átfordítani az újakra. Ez a folytatólagos kompatibilitás a mai napig tetten érhető az x86 utasításkészlettel rendelkező processzorokban, amelyek valamennyien a CTC mérnökei által, a Datapoint 2200 programozható terminál tervezése során megálmodott "géneket" hordoznak magukban. Azt hiszem, hogy ez egy szép példája annak, hogy a múlt hogyan képes alakítani a jelent és a jövőt.
Ez után a kis történeti kitekintést követően térjünk vissza a konkrét áramköri lapra. Azt hiszem nem lesz nehéz kitalálni, hogy mi lehet a kapcsolata az elmondottakhoz. Azt már az elején tisztáznom kell, hogy sajnos ez nem egy Datapoint 2200 alkatrésze. Az 1984-es gyártási dátum is gyanút ébreszthet, hiszen ez több mint 10 évvel későbbi, mint amikor a Datapoint 2200-at gyártani kezdték. Nem valószínű, hogy egy ilyen gyorsan fejlődő iparágban ilyen hosszú életű lenne egy termék. A megfejtés az, hogy a Datapoint 2200-at tovább fejlesztették és az idők során több hasonló terminál követte a gyártmány palettán és ezeket bizony még a '80-as években is gyártották. Az ominózus kártyát, ami hozzám került nem sikerült egyértelműen hozzárendelni egy adott modellhez, de valószínűsíthető, hogy egy Datapoint 6010 memória kártyája lehetett. Ez azért valószínű, mert ennek volt 64 kbájt memóriája. Érdekesség, hogy a Datapoint terminálok a '70-es években is megmaradtak a diszkrét integrált áramkörökből megvalósított felépítésnél az első kudarccal végződött kísérlet után nem erőltették tovább a mikroprocesszor alkalmazását a termékeikben.
A CTC a terminálok sikerességét meglovagolva időközben nevet váltott és már nem csak a termináljuk márka neve volt Datapoint, hanem az egész céget átkeresztelték. A '80-as években az eladások drasztikusan csökkenni kezdtek, hiszen az IBM PC és klónjai letarolták a piacot, ezzel a Datapoint csillaga is leáldozott. A cég az eredeti formában 2000-ig létezett, de végül nem tudták elkerülni a csődöt. Sajnos ők is arra a sorsra jutottak, mint több más nagy múltú vállalat, akik a számítástechnika bölcsője mellett bábáskodtak, de nem tudtak alkalmazkodni a személyi számítógépek térnyerésével megváltozó piaci körülményekhez, így mára csak a hagyatékukban élnek tovább.
