Az előző részben ott hagytam abba a sztorit, hogy sikerült megjavítanom a donor gépből kioperált HDD-t, így már semmi nem tudott megakadályozni abban, hogy ideiglenesen installáljak egy MS-DOS 6.22-t a gépre. Viszont a végcél nem ez volt, hanem az ehhez a géphez sokkal jobban illő és sokkal autentikusabb operációs rendszer, az IBM OS/2 telepítése. Az OS/2-ről szándékozok majd egy külön blog bejegyzést írni, így most túl sok szót nem ejtenék róla, de egy-két apróságot muszáj leszek megemlíteni vele kapcsolatban.
Az OS/2-nek több verziója is volt, amiből az 1987-ban megjelent 1.0 még csak karakteres módban működött. Az 1.1-től viszont már grafikus felhasználói felületet (GUI) kapott. A lehetőségeimet az korlátozta be, hogy a 80286-os CPU-val csak az 1.x verziók használhatók. A 2.0-hoz már minimum egy 386-os kellene, így ez jelen esetben nem volt opció. A legmagasabb verziószámú OS/2, ami még elfut ezen a gépen az 1.3, így erre esett a választásom. A telepítő készlet megszerzése nem okozott gondot. Szerencsére letölthető a nagyszerű Winworld szoftver gyűjteményből, ahol ezen kívül is számos csemege található a retró számítógép rajongók számára. A problémát az jelentette, hogy a gépben csak 1 MB memória van, viszont az OS/2 telepítéséhez minimum 2 MB kellene. Ezért, hogy fel tudjam rakni az OS/2-t, valahogy fel kellett bővítenem a gép memóriáját legalább 2 MB-ra. Erre három elvi lehetőségem volt. Az első, hogy az alaplapon lévő memóriát növelem meg. Esetemben ez sajnos nem volt járható út, azon egyszerű oknál fogva, hogy az alaplapon 1 db memória bővítő slot van, ami maximum 2 MB-os modult tud fogadni, olyanom viszont nem volt. A másik két lehetőség a rendelkezésemre álló 2 db memória bővítő kártya formájában manifesztálódott.
Az egyik az eredeti gépemben volt, a másik a donorból származott. A korábbi kártya egy IBM memória bővítő, ami összesen 2 MB memóriát képes fogadni:
A másik egy TECMAR MicroRAM AD2 névre hallgató, amibe viszont akár 8 MB memória is tehető:
Az IBM-el azért volt egyszerűbb a dolgom, mert azt automatikusan felismerte a gép és a gyári Reference Disc-ről fel is telepítette a hozzá való eszköz meghajtót. A bonyodalmak ott kezdődtek, amikor próbaképpen bepakoltam 4 db 256 KB-os memória modult. Az alap probléma az volt, hogy nem volt teljesen evidens, hogy a 8 rendelkezésre álló slot-ba milyen sorrendben kell berakni a memória modulokat. Két sorba kell bepakolni őket, vagy függőlegesen egymás alá? Kipróbáltam minden féle kombinációt, de a gép a bekapcsolásakor minden kísérletnél memória hibát jelzett. A konfiguráló programból megnézve pedig az esetek egy részében mindenféle vad memória méret látszott. A memória teszt pedig mindig hibásnak jelezte valamelyik memória modult. Volt amikor még olyan slot-ra is hibát jelzett, ami üres volt!
Itt valami nagy probléma van. Eléggé tanácstalan voltam azzal kapcsolatban, hogy mi lehet a gond. Az első fénysugár az volt, amikor találtam egy oldalt, ahol arról értekeztek, hogy milyen módon kell átalakítani egy szabványos SIMM memória modult, hogy az normálisan működjön egy PS/2-ben. Mi a manó? A PS/2 nem működik a szabványos memóriákkal? Úgy nézett ki, hogy itt lehet a kutya elásva. Ezért szívok már napok óta ezzel a bővítő kártyával! A leírás alapján átalakítottam 2 db modult. Szerencsére nem túl bonyolult megcsinálni, de nem akartam mind a 8 modulomat átszabni anélkül, hogy leteszteltem volna a koncepció működőképességét.
Várakozás teljesen kapcsoltam be a gépet a meghekkelt modulokkal. Az arcomról viszont elég hamar lehervadt a mosoly, mert a helyzet szemernyit sem javult. Memória hiba induláskor, a konfigurátorban helytelenül detektált memória méret, stb. Elengedtem egy elfojtott káromkodást. Kezdtem elveszteni a reményt, hogy működni fog ez a dolog. Valami alapvető probléma lehet. Először az volt a gyanús, hogy a gép éppen kétszer annyi memóriát "látott", mint amennyi ténylegesen be volt rakva a gépbe. Apró, de a későbbiekben fontos megjegyzés, hogy a két modult egy sorba, egymás mellé raktam be a próbánál. A memória méret detektálás egyszerűen van megoldva ennél a gépnél. A memória modul két érintkezőjét kell megfelelő módon vagy nulla potenciálra kötni vagy lebegve hagyni. A négy lehetséges kombináció adja ki a lehetséges memória modul méreteket: 256, 512, 1024, 2048 kilobájt. Én a leírás alapján 256 kilobájt méretet "állítottam be", ehhez képest a gép 512 kilobájtos modulokat detektált.
Arra gondoltam, hogy mi van, ha a leírás hibás és más kombináció jelenti a 256 kilobájt méretet? Elkezdtem kipróbálni a további kombinációkat. Az eredmény minden esetben az volt, hogy a gép éppen dupla akkora memória méretet detektált, mint amit kellett volna! Na itt valami nagy disznóság van. Arra gondoltam, hogy magán a kártyán van valami hiba és ezért nem működik jól a memória méret felismerés. Abban reménykedtem, hogy talán meg tudom találni a hiba okát: megszakadt vezetősáv, döglődő TTL IC vagy hasonló, elvileg javítható probléma. Először ki akartam mérni, hogy a memória slot-ok megfelelő érintkezői milyen alkatrészhez csatlakoznak. Elég hamar rájöttem, hogy tényleg egy TTL IC bemeneteihez vezetnek a nyomok vagyis a vezető sávok. A dolog akkor kezdett érdekessé válni, amikor az is kiderült, hogy az IC ugyan azon lábára két egymás alatt lévő memória slot kivezetései csatlakoznak. Zárlatos lenne valami? Elkezdtem méricskélni a memória slot-ok között. Minden esetben azt tapasztaltam, hogy két egymás alatt lévő modul megfelelő kivezetései össze vannak kötve egymással!
Miért érdekes ez? Azért, mert ha csak egy modul van betéve, akkor is úgy "látszik" a gép számára, mintha kettő lenne. Igazából nem tudja megkülönböztetni ilyen módon, hogy a két slot-ban csak egy modul van, vagy kettő. Vagyis pontosabban azt feltételezi, hogy mindkettőben van modul. Ez a feltételezés azon alapszik, hogy normálisan minimum két, megegyező méretű modult kell használni egy memória bankban és négy ilyen bank van ezen a kártyán. Nem kellett sok idő a megvilágosodáshoz: nem jól raktam be a modulokat. Egy bankot két egymás alatti slot alkot, én pedig egymás mellé raktam a modulokat. A fenti okfejtés alapján így már érthető volt, hogy miért mindig kétszer annyi memóriát jelzett a gép, mint amit valóban "látnia" kellett volna. Gyorsan átpakoltam a modulokat a megfelelő helyre és láss csodát, egyből minden megjavult. A POST (Power On Self Test) memória teszt is hiba nélkül lepörgött, és a konfigurátorban is jó volt a memória méret. Végső ellenőrzésként még a DOS MEM parancsát is lefuttattam, de szerencsére az is azt mutatta, hogy minden rendben van. Hurrá győztem!
Ezzel az eredménnyel lazán hátra dőlhettem volna, élvezve a jól végzett munka gyümölcsét, mert a maradék 6 db 256 kilobájtos memória modul átszabásával lett volna egy gigászi méretű 2 MB-os memória bővítésem, ami az alaplapi 1 MB-al együtt már elég az OS/2-nek. Vagy próbáljuk életre kelteni a TECMAR-t? Abba akár 8 MB is bepakolható.
Mai szemmel megmosolyogtató, hogy 30 évvel ezelőtt egy tekintélyes, 30 x 10 cm méretű kártya - amin 8 memória slot és bonyolult elektronika volt -, kellett ahhoz, hogy összesen nyamvadt 2 MB memóriával bővíteni lehessen egy ilyen számítógépet, pedig ennyi memória szinte non plus ultra-nak számított abban az időben. Azt, hogy mi a sok vagy kevés, akkor lehet igazán megítélni, ha az ember kontextusba helyezi a dolgokat. 1988 körül egy magyar háztartásban lévő home computer 48-64 kilobájt memóriával rendelkezett. Ez volt az átlag ember számára megfizethető kategória. A tehetősebbeknek Amiga-ra is futotta, amiben már 512 kilobájt memória volt, és az otthoni számítógépek között csúcsnak számított. Az Amiga gyakrolatilag már minden igényt kielégített, és még évekkel később is egy ütős gépnek számított. Az igazán elszántak néhány memória chip beforrasztásával vagy egy külső memória expanderrel felbővítették az Amigá-juk memóriáját 1 MB-ra, ami kevés pénzből az elérhető maximum volt ennél a gépnél. Ez már tényleg mindenre elég volt még a '90-es évek elején is.
PC-s fronton, aki össze tudott rakni magának egy XT-t, az jellemzően 640 kilobájt memóriát tudott maximum bepakolni az alaplapra, amivel ki is maxolta annak a gépnek a lehetőségeit, de itt is az 512 kilobájt volt az általános. Egy átlag 286-os alaplapra 1 MB memóriát lehetett bedugdosni egyedi memória IC-k formájában. Tehát ebben az időben egy 2 MB-os memória bővítés szinte indokolatlanul sok volt, mivel egy átlag DOS-os alkalmazás, de még maga a DOS operációs rendszer sem tudta igazán kihasználni a 640 kilobájtnál nagyobb memóriát. Arról nem beszélve, hogy szinte megfizethetetlenül drága volt a memória bővítés. A szóban forgó TECMAR memória bővítő kártya 512 kilobájt memóriával közel 500 dollárba került 1987-ben. Nem néztem pontosan utána, de ennyi pénzért kb. egy komplett Amiga 500-at lehetett venni akkoriban. Ugyan ez a kártya a maximális 8 MB memóriával 5500 dollárba került! Ez csillagászati nagyságrendű összeg lett volna egy otthoni felhasználó számára. Magyar forintra átszámítva az akkori 50 Ft/dollár körüli árfolyamon, több mint 250000 Ft-ba került volna, ami az átlagfizetést figyelembe véve két évnyi munkabér volt! Nem csoda, hogy nem kapkodtak utána az emberek.
A TECMAR kártya működésre bírása sokkal problémásabb volt, mint az IBM-é, de nagyon szerettem volna, hogy tudjam ezt is használni. Az első megoldandó feladat az volt, hogy a kártya installálásához szükséges eszköz leíró fájlokat valahogy meg kellett szereznem, mivel ezek értelem szerűen nem voltak rajta a gyári IBM Reference Disc-en. Egy ennyire régi cucchoz nem olyan egyszerű bármi információt találni. Az Internetet kis túlzással még ki sem találták, amikor ezek a fénykorukat élték. Szerencsére rajtam kívül is vannák még bolondok, akik örömüket lelik a régi vasak pátyolgatásában, így sikerült rábukkanom egy olyan weboldalra, ami kimondottan a PS/2 gépekről rendelkezésre álló információk gyűjtőhelye. Az egyik szekcióban különböző korabeli hardverekhez tartozó eszköz leírók vannak összegyűjtve. Találtam is hasonló kártyához való fájlokat, mint az enyém. A megnevezés nem teljesen egyezett meg, de egy próbát megért a dolog. Bonyolította a helyzetet, hogy igazából nem is csak egy fájl tartozott a kártyához, hanem legalább kettő, és ezekből is több alternatív változat volt a weboldalon. Számomra nem volt egyértelmű, hogy melyikek is lesznek jók nekem, ha egyáltalán ezek azok, ami az én kártyámhoz kellenek. Nem volt mit tenni, elkezdtem kipróbálni a rendelkezésre álló fájlokat mindenféle kombinációkban, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A jobbik eset az volt, hogy ugyan felismerte a gép a kártyát, de a rajta lévő memóriát nem. Rosszabb esetben a gép induláskor memória hibát jelzett és lefagyott. Azt gondolom, hogy mindent megpróbáltam, ami emberileg lehetséges volt, de nem tudtam működésre bírni a memória bővítő kártyát. Ennél a pontnál kezdtem feladni a dolgot és elhatároztam, hogy mégis inkább az IBM memória bővítőre fogok koncentrálni, mert abban biztos voltam, hogy működni fog, igaz csak 2 MB memóriát nyerek vele, de az visítva már elég a terveimhez.
Utolsó kísérletként egy PS/2 rajongókat tömörítő Facebook csoportba írtam le a problémámat. Hihetetlen nagy tudású guruk vannak ott és szerencsémre jött is segítség egy link formájában. Az www.archive.org-on megtalálták a kártya gyártójának régi, archivált weboldalát, ahonnét még letölthető volt az ehhez a kártyához tartozó szoftver csomag. Sikerült is megszereznem, így már csak fel kellett írnom egy floppyra, hogy használni tudjam.
Azért nem ment minden simán, de ennek elmesélése már tényleg nagyon hosszúra nyúlna. Végül eljutottam oda, hogy a gép felismerte a kártyát és a rajta lévő memóriát is többé-kevésbé. A memória teszt viszont volt, hogy lefutott hiba nélkül, de volt amikor nem. Sajnos még mindig nem volt minden teljesen OK, de szerencsére az isteni szikra megint fejbe kólintott. Visszatekertem gondolatban egy kicsit az idő kerekét arra a napra, amikor szétszedtem a donor gépet. Azon a napon a memória bővítő kártyából kivettem a benne lévő 4 db SIMM modult és betettem a többi hasonló memória modul közé, viszont amikor elkezdtem kísérletezni a kártyával, akkor a dobozból találomra vettem ki 4 db egyforma modult, és azokat raktam be a foglalatokba, mivel abból indultam ki, hogy mivel nem IBM gyártmányú a kártya, így biztosan bármilyen szabvány SIMM modullal működik. Na ez egy nagy tévedés volt, ami miatt több napon keresztül szivattam magam. Szerencsém volt, hogy végül gyanút fogtam, mert enélkül még hetekig kereshettem volna a hibát, ha addig meg nem untam volna az egészet. Szintén szerencsém volt azzal, hogy volt korábbi fényképem a kártyáról, amin látszottak a benne lévő memória modulok is. Gyorsan megkerestem ezeket és beraktam a helyükre. Óriási örömömre végre megfelelően működött a gép. A memória teszt is hiba nélkül lefutott végre.
A bővítő kártyán lévő 4 MB-al együtt, így már 5 MB memória volt a gépben. Most jutottam el odáig, hogy végre elkezdhessem az OS/2 telepítését. Ez már viszonylag probléma mentesen megtörtént. A telepítés menetéről túl sok érdekességet nem tudok mesélni. Zárásként álljon itt néhány kép a telepítés folyamatáról és a frissen telepített IBM OS/2 operációs rendszerről. További információk az operációs rendszerről majd egy külön blog bejegyzésben lesznek olvashatók.
